A menü főszereplője (hatodik fejezet)

6;

A menü főszereplője

Te jó ég! – sikkantott Míra a szekrényajtókat csapkodva. – Ez nem lehet igaz! Ennyire nem lehetek figyelmetlen!

 Léda bedugta fejét a konyhába.

  -Mi az ijedség tárgya?

  -Óh, csak annyi, hogy citrom nincs több. És citrom nélkül nem lehet citromos sütit készíteni. Illetve lehet, de az már nem citromos süti! Pedig emlékeztem, hogy láttam a kamrában. Felforgattam mindent! A bejgli mindjárt kész, a tészta kel, de a töltelékhez nincs citrom és túró! A pokolba! – a nő olyan erővel csapta be a konyhaszekrény ajtaját, hogy az újra kinyílt, ő pedig belefejelt. Idegesen újra és újra becsukta, de az nem engedelmeskedett. Léda odasietett és lefogta a kezét, mert attól félt, barátnője a végén még leszabja a helyéről a makacskodó berendezési tárgyat.

  -Adj pénzt, lemegyek a boltba. Egy óráig még nyitva vannak.

  -Nem okoz gondot?

Léda végig nézett magán, majd körbe.

  -Úgy nézek ki, mint aki elfoglalt?

Míra mosolygott. Barátnője már másodszor segítette ki.

Léda kiment, hogy felöltözzön.

Csengetett a visszaszámláló. Ideje volt kivenni a sütőből a két tepsi bejglit. Mivel se a pulton, se az asztalon nem volt több hely, letette a járólapra hűlni. Lejjebb tekerte a sütőt, hogy melegen tartsa, míg ki tudja keverni az újabb sütemény töltelékét.

  -Mennyit hozzak? – lépett be immár kabátban, sapkában és bakancsban Léda. De megdermedt a mozdulatban, mikor a talpa alatt fájdalmasan ropogni kezdett valami.

Míra is beledermedt a mosogatásba, szemei elkerekedtek. Lassan Léda felé fordult. Félt lenézni, de muszáj volt.

  -Ugye… ez nem az…, amire gondolok? – kérdezte sápadtan Léda.

Lepillantottak. A félelem nem tűnt alaptalannak.  Léda belegyalogolt a gyanútlanul hüldögélő bejglikbe, plusz lábbeliként felhúzva a tepsiket.

  -Hmmm. Egész jól áll, de utcára nem mennék benne –nézett át Léda felett Krisztián. – Ezt, hogy hoztad össze?

  -Nagyon vicces vagy – morogta Léda. – Csak úgy, könnyedén. Tudod… imádom a bejglit.

  -Én is, de azért cipőnek nem húznám fel. Tulajdonképpen még menthető valamennyi, ha kiszállsz belőle.

Krisztián kiemelte az apró kis szőkét a süteményes tepsikből és egy székre ültette, hogy ne potyogtassa össze a konyhát a bejgli maradványaival. Míra gyászosan szemlélte művében a két harminchatos bakancsnyomot.

  -Szerinted ez hol menthető? – nézett Krisztiánra.

  -Ha kivágjuk belőle Léda lábnyomait, amit örökül kívánt hagyni az utókornak, még fogyasztható.

A férfi helyet csinált az asztalon és rátette a tepsiket. Kért egy kést és ügyeskedni kezdett. Vagdosott itt, vagdosott ott, szeletelt, tányérra pakolgatott. A két nő kíváncsian próbált átnézni a karja alatt, felett, de a férfi  háta jól takart mindent. Végül elégedetten ellépett az útból. Krisztián szabályos kis rönkrakásokat pakolt a tányérra. Keresztül-kasul egymáson. A lábnyom eltűnt, kivágta belőle. Így ugyan hiányosak lettek a szeletek, de gusztusosan kínálták magukat.

Míra sóhajtott.

  -Úgy tűnik ez nem az én napom. A karácsony angyalai gonosz tréfát űznek velem.

  -Miért mondod ezt? –kérdezte Léda egy késsel a tésztát és a diós-mákos tölteléket kikapargatva bakancsa bordái közül.

  -Semmi sem úgy sikerül, ahogy azt elterveztem.

  -Tulajdonképpen időben vagyunk mindennel. Nem tudom, miért morogsz. Az idők kezdete óta beigazolódott, hogy semmi sem a tervek szerint szokott sikerülni – mondta Léda egy különösen makacs mazsoladarabbal küzdve. – Hoppá! Ez kavics volt! – vigyorgott, mikor az álmazsola hangosan végigpattogott a kövezeten.

  -Igazad van. Lazítanom kéne – folyamodott ismét jógalégzéshez Míra, és ujjaival megdörgölte szemeit.

  -Elnézést hölgyem – köszörülte meg a torkát Krisztán. – De te nem indulni készültél valahova bejglivel a lábadon?

Léda a szemeit forgatva felállt és letette a takarító eszközöket. – Miért van, azaz érzésem, hogy Újévig fogom hallani tőled ezt a belegyalogolós sztorit?

  -Ki mondta, hogy az újévben nem emlékeztetlek majd rá? – ugráltatta meg gonoszul a szemöldökét a férfi.

  -Te most fenyegetsz?

  -Te is megtetted ugyan ezt. Most már legalább van valami adu a kezemben.

  -Mivel fenyegetett meg? – kérdezte Míra.

  -Én indulok a boltba – lépett az ajtóhoz Léda. – Egy kiló elég lesz mindegyikből?

Míra bólintott, a bejárat, pedig már csukódott is a szőke után.

  -Én szétbogozom a karácsonyfaégőket – indult a nappaliba Krisztián.

Míra csípőre tette a kezét. Vajon mit titkolnak? Mert biztos volt benne, hogy elhallgatnak valamit előle.

Töprengéséből csengetés rántotta ki. Kezeit megtörölve nyitott ajtót. A lábtörlőn egy állig beöltözött középkorú férfi várakozott, kezében egy mappát tartott.

  -Jó napot kívánok – biccentett Míra felé. – Meghoztam a pulykát. Kérem, itt írja alá – tartotta oda a mappát és egy tollat.

Míra alá írta az átvételi elismervényt.

  -Boldog Karácsonyt – biccentette meg sapkáját a férfi, majd távozott.

Míra a földön lévő lyukacsos ládát nézte. Kezdett rosszat sejteni.

Berángatta a ládát a nappaliba. Mikor az átbucskázott a küszöbön, gurukkoló hangot hallatott. Míra ijedten ugrott hátra, mintha forró kályhához ért volna.

  -Krisztián!

A férfi futva érkezett az ijedt hangot hallva.

  -Te jó ég! Mi történt? Itt a Rabló Télapó?

  -Nem.

  -Akkor mi a baj?

Míra a dobozra bökött.

Krisztián felnevetett.

  -Ez egy doboz – mikor azonban megmozdította, ismét gurukkolt. A férfi is megugrott egy pillanatra. Felpattintotta a zárakat, és óvatosan felnyitotta a láda fedelét. A következő pillanatban azonban a hátsóján landolt, mikor valami szürke, tollas ágyúgolyó előtört rejtekéből. Még fel is kiáltott. Míra beszédült a lendülettől a nappaliba és felbukott egy zsámolyban.

  -Úr Isten! Mit rendeltél?

  -Egy félkész pulykát – jött a válasz a kanapé és a dohányzóasztal közül.

  -Akkor ezek félreértettek valamit!

  -Mivan?

  -Ahogy mondom. Mert ez itt nagyon nem úgy néz ki, hogy félig, sokkal inkább, mint, aki teljesen kész van – mondta Krisztián, miközben farkasszemet nézett a pulykával, akit a hosszú út és a bezártság láthatóan megviselt. Idegesen kapkodta a fejét, folyamatosan gurukkolt, s vérben forgó szemeivel a férfit fürkészte. Mintha ő tehetne arról, hogy ezt el kellett szenvednie.

Míra bukkant fel az ajtóban.

  -Jesszus! – fordult meg ijedtében.

  -Szerintem inkább egy nagyon eleven és nagyon ideges pulykára emlékeztet. Bennem semmi vallásos érzetet nem kelt! – morogta Krisztián. Mozdulni sem mert. Ugyanis a termetes madár a térdein állt.

  -Nem szednéd le rólam? – kérdezte kicsit morcosan a férfi.

  -Hogyan?

  -Fogalmam sincs. Dobj rá egy zsákot, egy pokrócot, vetődj rá, vagy szedd le egy golyóval. Van pisztolyod?

  -Megőrültél?

  -Nem. De egy klausztrofóbiás pulykával a testemen, nem tudok olyan tisztán gondolkodni.

  -Képzeld, én sem.

  -Akkor most mi legyen?

  -Mozgasd meg a lábad, hátha lerepül.

  -A pulyka nem tud repülni – mondta Krisztián.

  -Lehet, hogy ő ezt nem tudja – fogta csendesebbre Míra.

A férfi a szemeit forgatta, de megpróbálta leugrasztani magáról. A madár vészjóslóan kurrogott, mint aki sejti mire készülnek, de Krisztián nem adta fel. Nem hagyhatta, hogy alulmaradjon egy pulykával szemben, mikor a kiszemelt nő őt nézte. Határozottan megemelte a lábát, mire az állat leugrott róla, majd fenyegetően hurrogva elindult felé. Krisztián szaladt előle. Míra félreugrott. Úgy tűnt, hogy a pulyka kiszemelte magának új szomszédját. Rajta szándékozta levezetni bosszúvágyát, amit a bedobozolás, a ládában való ide-oda rázkódás ébresztett.

Krisztián körbe-körbe sasszézott a nappaliban, a madár megszállottan követte. Közben felé kapott a csőrével. A férfi átugrott a kanapén, hátha ezzel összezavarja a madarat, de a babonával ellentétben, az állat eszesebb volt. Megkerülte a bútort, s kis híján belekapott Krisztián lábikrájába. Ám ő még időben arrébb ugrott.

  -Nem kapnád végre el?

Míra tehetetlennek érezte magát. Nem tudta mit tegyen. Mikor azonban Krisztán már az ötödik-hatodik kört futotta a helységben átugrálva bútorokon, a pulyka is megelégelte a fogócskát. Krisztián kiszaladt a nappaliból. A madár követte. Ekkor nyílt a bejárati ajtó és Léda lépett be, kezében a túróval és egy háló citrommal. De mindent azonnal elhajított a kezéből, mikor meglátta a pulykát. Sikoltott egyet. Nem kellett volna. Az állat ezúttal irányt váltott és őt szemelte ki. Léda bevágta az ajtót és elfutott a pulyka mellett.

  -Jézusom! Ez él!

  -Remek megfigyelés – cselezte ki a madarat Krisztián. Ekkor Míra tűnt fel egy zöld pokróccal és addig ügyeskedett, amíg rá nem tudta vetni, akár egy hálót. A pulyka megdermedt a hirtelen sötétségtől. Kapkodta a fejét jobbra-balra. Nem értette a helyzetet. Krisztián összecsomagolta a batyut.

  -A fürdőbe, a fürdőbe – vezényelt a háziasszony és már nyitotta is az ajtót. Krisztián belendítette a madarat, aki végig csúszott a padlón és kurrogva pislogott körbe. Végül ismét Krisztiánon állapodtak meg dülledt szemei, s felállva futni kezdett az ajtó felé. A férfi villám gyorsan rá csapta. Még hallották a koppanást, majd a mérges gurukkolást.

Fáradtan lihegve néztek egymásra.

  -Azt hiszem a pulykafarm, tartozik egy magyarázattal – lihegte elcsukló hangon Míra.

  -És ahogy hallom, nemsokára egy új zuhanyfüggönnyel is – hallgatózott Léda. És valóban. Odabentről hangos, fémes csattanás hallatszott, ami valóban a zuhanyfüggöny végét jelentette. Míra fájdalmasan sóhajtott.